Érvényes 2016. augusztus 25. napjától.

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF/Vásárlási feltételek) dokumentum tartalmazza a www.castimonia.hu weboldalon (a továbbiakban: Honlap) elérhető online áruházban vásárló, Honlapra belépő felhasználó (továbbiakban: Vásárló) általi használatának feltételeit. Az ÁSZF tartalmazza továbbá a Honlapon elérhető online áruházon keresztül történő vásárlás és szerződéskötés feltételeit, valamint a szerződéskötés alapján létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételeket.

A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják (pl. Segítség menüpont). Jelen ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Honlapon elérhető tájékoztatókat és egyéb információkat együttesen, egymásra tekintettel kell értelmezni. Amennyiben a jelen ÁSZF és a Honlapon elérhető tájékoztatók és egyéb információk tartalma eltér, úgy a jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak.

Vásárló a Honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

A szerződés nyelve magyar.

A szerződés írásbeli szerződésnek minősül, azokat Szolgáltató iktatja, így az utólag hozzáférhető és megtekinthető.

Szolgáltató semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem veti alá magát.

Vásárló a Honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

A Szolgáltató adatai

Jelen Vásárlási Feltételek célja a 10. pontban meghatározott vállalkozás és a vele a Vásárlási Feltételek 2. pontjában megjelölt termék megvásárlása tárgyában szerződést kötő fogyasztó között létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételek egységes és részletes szabályozása, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletben (a továbbiakban a „Rendelet”) meghatározott körben a fogyasztó tájékoztatása a szerződéskötést megelőzően. 

A Vásárlási Feltételek a Rendelet 11.§ (6) bekezdése értelmében a szerződés részét képezi.

1.      Fogalmak

A Vásárlási Feltételek alkalmazásában:

a) fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy,

b)  fogyasztói jogvita: a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy

c) fogyasztói szerződés: a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződés

d) jótállás: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban a „Ptk.”) szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás,

e) távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak,

f) távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz,

g) termék: a jelen Vásárlási Feltételek 2. pontjában meghatározott ingó dolog,

h)  vállalkozás: az üzleti tevékenysége körében eljáró, 10. pontban meghatározott jogi személy.

2.      A szerződés szerinti termék

A vállalkozás által üzemeltetett honlapon keresztül a fogyasztó által kiválasztásra kerülő bor, pezsgő, pálinka, illetve egyéb alkoholtartalmú italok, amelyek lényeges tulajdonságairól (termelő, előállító, termővidék, alkoholtartalom, stb.) a kiválasztáskor és a megrendelés véglegesítésekor kap tájékoztatást a fogyasztó.

3.      Áraink

A termék lista oldalakon az első oszlopban szereplő árak (Palack ár) kedvezmény nélküli palack árak, melyek 12 palacknál kisebb tétel vásárlása esetén érvényesek a weboldalunkon keresztül történő internetes vásárlás esetén.

12 palack vagy e feletti vásárlás esetén kérjük vegye fel kollégánkkal a kapcsolatot a +36306808218-as telefonszámon egyedi árért.

A feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák (27%).

A Castimonia Kft. bármikor adhat kedvezményt, szervezhet leértékelést, akciót, nyereményjátékot a hatályos jogszabályok betartásával.

A feltüntetett árak nem tartalmazzák a szállítással kapcsolatos költségeket, amelyeket részletesebben a 6. pont állapít meg.

4.      Megrendelés menete

A vásárlás regisztrációhoz kötött. Majd ezt követően, e-mail címe és jelszava segítségével tud belépni. Válassza ki a termékeket és helyezze őket a kosarába. Lépjen be az oldalra e-mail címével és jelszavával. Válasszon kiszállítási időpontot, fizetési módot és adja meg szállítási és számlázási címét.

A szállítási időpontok a szállítási címek függvényében eltérően alakulhatnak.

 A vásárlás folyamán Ön bármikor módosíthatja, kijavíthatja az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibákat, elírásokat (termék fajtája, mennyisége, személyes adatok, kiszállítási cím, stb. körében). Végül ellenőrizze a megadott adatokat és kattintson a “Vásárlás” gombra.

A megrendelni kívánt termékeket ajándékba is küldheti.

Rendelésével kapcsolatos információkat rendszerünk automatikusan visszaigazolja az Ön által megadott e-mail címen, melyben Ön ellenőrizheti annak részleteit. Megrendelését a visszaigazolásban szerepelő rendelésszámon tartjuk nyilván.

Szerződésünk, ráutaló magatartással, az általunk küldött visszaigazolással jön létre.

A Ptk. 6:7.§ (3) bekezdése alapján a megkötendő szerződés írása foglalt szerződésnek minősül. A szerződés nyelve a magyar.

A szerződés a castimonia.hu online rendszerében tárolásra kerül, mely utóbb is hozzáférhető, továbbá a szerződés megküldésre kerül az Ön által megadott e-mail címre is.

5.      A megrendelés lemondásának módja és feltételei

Megrendelését bármikor megváltoztathatja. Ez esetben hívja kollégánkat, Jesch Katát a +36 30 680 8218-as telefonszámon, vagy írjon az [email protected] e-mail címre.

Hivatkozásul kérjük, a visszaigazoló e-mailben szereplő megrendelési számot megadni szíveskedjen. A fenti telefonszámon történő hívásért Önt emelt díj nem terheli.

6.      Szállítás

a) Szállítási időpontok

Kiszállítási határidő a megrendelés visszaigazolásától számított 2-7 munkanap házhozszállítás átvételi opció esetén.

b) Szállítással kapcsolatos költségek az egész országban (az árak az ÁFA-t tartalmazzák)

20 000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes, alatta 1590 Ft.


Új házhozszállítási időpont

Ha a házhozszállítás meghiúsul, munkatársunk a szállítónktól kapott értesítés után megkísérel Önnel új házhozszállítási (átadási) időpontban megállapodni. Az ekkor választott új időpontban a házhozszállítást ismét megkíséreljük. Ha a kapcsolatot nem sikerül felvennünk, vagy nem választ új időpontot, szerződésünk megszűnik, és ha már kifizette a vételárat, azt a megadott lakossági folyó-, illetve bankszámlaszámra visszautaljuk.

Ha megrendelését szállítónknak harmadszorra sem sikerült az Ön által megadott helyen és időpontban átadni, akkor megrendelését semmisnek tekintjük.  

7.      A megrendeléssel, szállítással kapcsolatos reklamációk, elállás

a) A szállítással kapcsolatos kifogások

Az Ön megrendeléséért az áru kézhezvételéig teljes körű felelősséget vállalunk. A hibás vagy sérült árut 5 munkanapon belül cseréljük, vagy pótoljuk saját költségünkre.

Amennyiben Ön a hibás szállítás vagy az áru szállításkori sérülése miatt a lenti, c) pont szerint eláll a megrendeléstől, akkor a már megfizetett áru ellenértékét a c) pont rendelkezéseinek megfelelően visszafizetjük.

Az áru átvételét követően a szállítással kapcsolatos reklamációkat nem áll módunkban elfogadni.

b) Panaszkezelés

Megrendelésével és a szállítással kapcsolatos reklamációit, észrevételeit szívesen várjuk az alábbi email címen: [email protected] vagy kollégánknál, Jesch Katánál a +36 30 680 8218-as telefonszámon, amelyre legkésőbb 30 napon belül érdemi választ adunk.

Felügyeleti szerv: Budapest, I. kerület, Önkormányzata Jegyzője

Ön jogosult a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése – így különösen egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása – érdekében a békéltető testülethez fordulni.

Az eljárásra az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye, ennek hiányában a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye szerinti békéltető testület illetékes. Az eljárásra – az Ön erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a kérelemben megjelölt békéltető testület illetékes.

A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe:

Budapesti Békéltető Testület (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.)

Tájékoztatjuk, hogy a 10. pontban megjelölt vállalkozások nem rendelkeznek a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexszel.

c) A fogyasztó elállási joga

i. Az elállási jog gyakorlásának határideje és módja

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több darabból álló termék szolgáltatásakor pedig attól a naptól számított 14 nap elteltével, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.

Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

Castimonia Korlátolt Felelősségű Társaság; 1015 Budapest, Hattyú utca 14.; telefon: +36 30 680 8218 e-mail: [email protected]

Ebből a célból felhasználhatja a Rendelet 2. számú mellékletében rendszeresített elállási nyilatkozat-mintát is, vagy a csomagjával kézhez kapott nyilatkozat-mintát. A szerződéstől történő elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza a fenti címek egyikére:

„Címzett: (itt szükséges a vállalkozás nevének, postai címének, és – ha van – telefonszámának, telefax-számának és elektronikus levelezési címének megjelölése)

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében: (itt szükséges a szerződés tárgyául szolgáló termék megjelölése)

Átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt:”

Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Tájékoztatjuk, hogy elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.

ii. Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles számunkra vagy …. 

[ide kell beilleszteni a termék átvételére feljogosított személy nevét és postai címét, ha van ilyen személy]

számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.

iii. Az elállási jog kizártsága

Ön a szerződéstől való elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a termék egészségvédelmi és/vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

8.      Tájékoztató a kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról

a) Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a 10. pontban meghatározott vállalkozás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket a 11. pontban meghatározott vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

b) Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

c) Jótállás

Termékeink jellegére tekintettel jótállást nem vállaluk.

9.      Fizetési feltételek

A fizetési módot a megrendeléskor választhatja meg. A megrendelt tételeket házhozszállításkor készpénzben, banki átutalással, vagy biztonságos online fizetéssel a PayPal rendszerén keresztül is megteheti.

UTÁNVÉT/FIZETÉS KÉSZPÉNZBEN
Megrendelését az áru átvételekor készpénzzel egyenlítheti ki.
 
FIZETÉS BANKI ÁTUTALÁSSAL
Egyenlítse ki rendelését banki átutalással. Megrendelésekor egy elektronikus díjbekérő számlát küldünk, melyen megtalálja az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, valamint a megrendelési számot, amit a közlemény rovatban kell feltüntetni. A termékek átvétele illetve kiszállítása a pénzügyi teljesítés feldolgozását követően lehetséges, melynek elkészüléséről e-mailben tájékoztatjuk. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a termék átvételéhez a díjbekérőn található megrendelés szám bemondására is szükség lehet, ezért kérjük, hogy jegyezze fel azt!
 
PAYPAL
Amennyiben rendelkezik PayPal regisztrációval, bankkártya adatainak megadása nélkül is vásárolhat online áruházunkban. A megrendelés átvétele illetve kiszállítása a sikeres fizetés után lehetséges.
 
MIT JELENT A PAYPAL?
Vásároljon, küldjön vagy fogadjon pénzt néhány kattintással!
Fizessen PayPal-al és adjon nagyobb biztonságot pénzügyi és vásárlási információinak! Gyors, így időt takaríthat meg, amivel megkönnyítheti pénzügyi tranzakcióit! A PayPal rendszer minden számlázási és fizetési információt eltárol, így nem szükséges minden alkalommal megadnia azokat.
 
FIZESSEN BIZTONSÁGOSAN, PAYPAL-LAL!
Maradjon biztonságban!
A Paypal kódolja személyes pénzügyi információit, így azokhoz kizárólag Ön férhet hozzá. Vásárlásai is védelem alatt állnak, azonban ha mégis problémája lenne a rendelésével vagy valaki engedély nélkül használta a fiókját, segítünk Önnek elrendezni a dolgokat.
 
FIZESSEN TÖBBFÉLEKÉPPEN!
A PayPal egyedülálló rugalmasságot biztosít Önnek:
  • bankkártyával,
  • hitelkártyával,
  • PayPal egyenlegéről és
  • közvetlenül a bankkártyájáról is fizethet.
  • INGYENES!
  • A PayPal regisztráció ingyenes és egyszerű a www.paypal.hu oldalon.
  • Válasszon PayPal fióktípust – személyes vagy üzleti -, adja meg email címét, egy személyes kódot és néhány adatot.
  • Ezután kap egy emailt a PayPaltól, amellyel aktiválhatja számláját és hozzárendelheti bankszámláját vagy bankkártyáját és már vásárolhat is! 
  • Nincs más teendője, mint a regisztráció után élvezni a PayPal minden előnyét! Biztonságosan intézheti pénzügyeit interneten keresztül, hiszen nem kell többé idegeneknek megadnia pénzügyi adatait!

10.      A szerződés időtartama, a vállalkozás személye

A szerződés a Ptk. 6:3.§ a) pontja értelmében a szolgáltatások kölcsönös teljesítésével megszűnik.

Az Ön szerződéses partnere:

Castimonia Kft.

Székhely: 1015 Budapest Hattyú utca 14.

Ügyvezető: Jesch Kata

Bankszámlaszám: Magnet Bank 16200151-18534795

Cégjegyzékszám: 01-09-272451

Statisztikai szám: 25391354-1107-113-01

Adószám: 25391354-2-41

Közösségi adószám: HU25391354

Kereskedelmi nyilvántartási szám: 2000/2016

Cégbejegyzés időpontja: 2015.10.14.

E-mail: [email protected]